Történetünk

A Láthatatlan Egyetem története 2011-ben kezdődött, de az alapokat már 2003-2004 környékén lerakták a Műegyetem Villamosmérnöki Karán: egy baráti társaság tagjai megtartották az első időgazdálkodás műhelyt, amelyből 2008-ra egy Sorskovács nevű levélsorozat nőtte ki magát. Ezek a friss egyetemistáknak szóló levelek tanulásmódszertanban, időgazdálkodásban és célok elérésében igyekeztek segítséget nyújtani.

Az első 4 alkalmas, láthatatlan időgazdálkodás, tanulásmódszertan képzést 2011 őszén tartottuk. A szervezetet Láthatatlan Kollégiumnak neveztük el, azonban kiderült, hogy ez a név már foglalt, emiatt a Láthatatlan Szakkollégium nevet választottuk. Csakhogy ezt a nevet egy roma érdekvédelmi szervezet használta, ezért történt egy újabb névváltás. Így lettünk Láthatatlan Egyetem.

3 évvel a tényleges indulás után, 2014 decemberében megalakult a Láthatatlan Egyetem Egyesület. P. Tóth Andás alapító elnök az egyesület alapításáról és a mögöttes tartalomról nyilatkozta: „Magyarországon alacsony az emberek közötti bizalom, segíteni kell egy kicsit jobban kapcsolódni egymáshoz, és ehhez ezt az eszközt használjuk. Képzéseket szervezünk, ahol ők találkozhatnak és egymással bandázhatnak.”

A Láthatatlan Egyetemen kis közösségekben olyan gyakorlatias, mindennapokban hasznosítható tudásra teszünk szert, mely jól kiegészíti a hagyományos oktatást. A mai rohanó világban szinte elengedhetetlen, hogy eligazodjunk az időgazdálkodás, a személyes pénzügyek területén, jól tudjuk kezelni a stresszt és hatékonyan kommunikáljunk. Hisszük, hogy a tanulás és a tudáshoz való hozzáférés alapvető emberi jog, így a programjainkat ingyenesen biztosítjuk minden fejlődésre nyitott érdeklődő számára. Három értéket adunk minden nyitott, önként jelentkező fiatalnak: tudást az életvezetéshez, közösséget a találkozásokhoz és teret az egyéni fejlődésre. (Tudás, közösség, tér.)

Tavasz
• az alapítók megfogalmazzák a Láthatatlan Egyetem céljait: minden felsőoktatási intézményben legyen egy kortárs társaság, melynek tagjai életvezetési ismeretek elsajátítását segítő programokat szerveznek a többieknek

Ősz
• augusztus 15-én kimegy a LE történetének első hírmondója 12 főnek
• elkészül az első honlap
• elindulnak az első időgazdálkodás képzéscsoportok 3 helyszínen Budapesten
• megkezdik működésüket a képzésanyagfejlesztés és a képzők képzése háttércsoportok
• lezajlik az első félévzáró tábor Szentendrén

2011 II. - Időmenedzsment képzés

Tavasz
• lezajlik az első választás és önkéntes-jelentkezés
• 5 helyszínen indul indőgazdálkodás képzés
• megalakulnak a kommunikációs és a krónikás háttércsoportok
• a félévzáró tábor helyszíne Szentendre

Nyár
 szervezetfejlesztő hétvége Siófokon

Ősz
• már 7 időgazdálkodás csoport indul
• törzsfőnök képzés indul
• elindul a tudásátadást segítő mentorrendszer
• megalakul a rendezvényszervező háttércsoport és megszervezik az első borkóstolót – ez egyben az első bejegyzés a Láthatatlan Egyetem kódexében
• első krónikás hétvége a szervezet dokumentumainak rendezéséhez

Tavasz
• a LE a H13-ba költözik
• 9 időgazdálkodás csoport indul
• megalakulnak az inkubátor, az IT, a HR és a kreatív háttércsoportok
• az IT csoport jóvoltából lathatatlanegyetem.hu-s e-mail címek, levlisták jönnek létre, valamint új honlap készül
• új városban LE Debrecen indul
• 61 lehetőséget tartalmazó gyűjtemény önkénteseknek
• Láthatatlan Könyvtár
• elkészül az első szakdolgozat a LE-ről
• elkészül az első szervezeti ábra
• az önkéntesek megkapják első gyöngyeiket
• a félévzáró tábor helyszíne Balassagyarmat

Nyár
• első nyári tábor Velencén
• megalakul az előretolt helyőrség háttércsoport a terjeszkedés segítéséhez

Ősz
• első félévnyitó táborok Budapesten és Debrecenben
• 9 időgazdálkodás csoport indul
• interjú a Petőfi Rádióban

• 50 000-en töltik le az inkubátor csoportban elkészült évrendező füzetet
• a Láthatatlan Egyetem 2 országban és 5 városban működik: Budapest és Debrencen mellett LE Veszprém indul + Kolozsvár, Nagyvárad, a SOTE pályázati rendszerében Erasmus pluszpont jár a LE önkénteskedésért
• első múzeum-kiállítás a LE emléktárgyaiból a szentendrei félévzáró táborban

Ősz
• 2 országban és 5 városban indulunk
• honlapfrissítés
• a Láthatatlan Csoport megkezdi működését: Láthatatlan Egyetem – életvezetési ismeretek egyetemistáknak, Láthatatlan Akadémia – felnőttképzés, Láthatatlan Kiadó – a PAKLI ismerkedős kártya és az Évrendező füzet kiadója
• elkészül a Gyakorlatok Gyűjteménye képzésekhez
• megalakul a Láthatatlan Egyetem Egyesület
• új háttércsoportok: műhelyfejlesztő és projektcsapat
• elkészül a misszió és a vízió

• az időgazdálkodás képzés fordítása angol nyelvre – első angol képzések Linzben és Münchenben
• új belső képzések: alapképzés, vezetőképzés
• új 4 alkalmas külső képzés: személyes pénzügyek
• a félévzáró tábor helyszíne Adács
• a nyári tábor helyszíne Dunasziget

Ősz
• új LE város indul Miskolcon
• városi vezetőség alakul Budapesten
• elkezdenek körvonalazódni a szabadidő közös eltöltésére, közös érdeklődési körű láthatatlanokat, képzésrésztvevőket és barátaikat tömörítő kötetlen társaságok
• megalakul a kirándulós társaság
• elindul a támogatói háttércsoport és beérkeznek az első pénzbeli támogatások
• a szolnoki félévzáró táborban hallhatatlanná avatjuk a szervezetben 6 önkéntes félévet eltöltött láthatatlanokat, részükre hallhatatlan vacsorát szervezünk

Tavasz
• első vezetőválasztás a társaságok élére
• új társaságok: színházbajárós, társasjátszós, vipassana-gyakorlós
• új képzés Budapesten: 4 alkalmas mindfulness
• új háttércsoport: konferenciaszervező- és felkészítő
• az előretolt helyőrség szétválik külkapcsolati koordinátorrá és növekedési csoporttá
• I. Láthatatlan Konferencia 11 előadóval és 200 résztvevővel

• Budapest, Debrecen, Miskolc, Nagyvárad és Kolozsvár indul
• új képzés: informatika gömböknek
• a félévzáró tábor helyszíne Csobánka

Tavasz
• Budapesten, Debrecenben és Miskolcon vagyunk jelen
• 6 év országos elnökség után leköszönő P. Tóth Andrást Dolgos Emese váltja
• létrejön az országos vezetőség – felügyelő pszichológus – felügyelő bizottság szervezeti felépítés
• új képzés: Photoshop
• új társaságok: pingpongozós, zengedezős

• a nyári tábor helyszíne Kisoroszi

Ősz
• II. Láthatatlan Konferencia 13 előadóval
• új háttércsoport: táborfejlesztő
• új társaságok: főzős, futós
• Budapesten az Új Nemzedék termeit használjuk a találkozókra

Tavasz
• ismét csatlakozik Veszprém
• a kreatív csoport PuliShop néven működik tovább
• az inkubátor háttércsoport képzéscsoportként működik tovább
• a félévzáró táborok helyett éves tábor kerül megrendezésre Balassagyarmaton

Ősz
• ingyenes külső képzéseinkre már nem csak egyetemisták tudnak jelentkezni, hanem a fiatal felnőttek is
• új képzések előkészítése kezdődik: erőszakmentes kommunikáció és gamification
• új társaságok: táncos, vállalhatatlanok

Tavasz
• új LE város indul Győrben
• megrendezzük a III. Láthatatlan Konferenciát 11 előadóval

• elindul az Erőszakmentes Kommunikáció képzésünk
• nyártól új elnökünk Szabó Bence

Ősz
• elindul a Gamification képzésünk
• új háttércsoport: tárgyredisztribúció

Tavasz
• a koronavírus-járvány kihívásaira reagálva tevékenységünket az online térbe helyezzük át, online workshopokat és találkozókat tartunk
• elkezdünk tudástárat építeni az online működésmódhoz
• Online Intenzív Képzések című két hétvégés eseményünk 9 témát mutat be és több mint 100 résztvevővel valósul meg

Ősz
• folytatódnak az online programok: már 6 témában indulnak 3-4 alkalmas online workshopsorozataink
• először indul Stresszkezelés (angol nyelven) és Kreativitás csoport
• a rendezvényes csoport is átteszi tevékenységét az online térbe: elindulnak az Online Közösségépítő Estek (OKÉ-k)
• frissítjük a Láthatatlan Egyetem misszióját, értékeit, jövőképét és hitvallását
• a Láthatatlan Egyetem Egyesület tud adó 1% felajánlásokat fogadni

Tavasz
• megújult szervezeti felépítéssel kezdjük a félévet, 3 terület formálódik: a háttércsoportok, a programok és az innováció, a vezetőségbe területi vezetők csatlakoznak
• Online Félévnyitó Hét eseménysorozaton mutatjuk be az érdeklődőknek legnépszerűbb témáinkat, az önkénteskedési lehetőségeket és a szervezetet érintő újdonságokat
• 8 témában indítunk online workshopsorozatot, most először indul a Kreatív énkép fejlesztés műhely
• az önkéntesek számára Mindennapi Coaching – együttműködés és kapcsolódás haladó szinten címmel tartunk workshopsorozatot
• a facilitátori tudásátadás új útjaival kísérletezünk: elindul a COP, azaz a Communitiy of Practice (Gyakorlatok közössége) előadássorozat
• elkészül az IT rendszereinket és kommunikációs eszközeinket bemutató videósorozat az önkéntesek részére
• kiküldjük az első videós formátumú hírmondót
• a nyáron már tudunk személyesen is találkozni: a nyári tábor helyszíne Szentendre

Ősz (folyamatban)
• Ha szeretnél résztvevőként csatlakozni programjainkhoz, iratkozz fel a hírlevelünkre!
• Ha pedig önkéntesként kapcsolódnál be a Láthatatlan Egyetem mindennapjaiba, sok szeretettel várunk – itt tudsz jelentkezni hozzánk.

Alapítás

2011

2012

2013

2014

2015

2016

2017

2018

2019

Tavasz
• új LE város indul Győrben
• megrendezzük a III. Láthatatlan Konferenciát 11 előadóval
• a kreatív csoport PuliShop néven működik tovább
• az inkubátor háttércsoport képzéscsoportként működik tovább
• elindul az Erőszakmentes Kommunikáció képzésünk
• nyártól új elnökünk Szabó Bence

Ősz
• elindul a Gamification képzésünk
• új háttércsoport: tárgyredisztribúció

2020

Tavasz
• a koronavírus-járvány kihívásaira reagálva tevékenységünket az online térbe helyezzük át, online workshopokat és találkozókat tartunk
• elkezdünk tudástárat építeni az online működésmódhoz
• Online Intenzív Képzések című két hétvégés eseményünk 9 témát mutat be és több mint 100 résztvevővel valósul meg

Ősz
• folytatódnak az online programok: már 6 témában indulnak 3-4 alkalmas online workshopsorozataink
• először indul Stresszkezelés (angol nyelven) és Kreativitás csoport
• a rendezvényes csoport is átteszi tevékenységét az online térbe: elindulnak az Online Közösségépítő Estek (OKÉ-k)
• frissítjük a Láthatatlan Egyetem misszióját, értékeit, jövőképét és hitvallását
• a Láthatatlan Egyetem Egyesület tud adó 1% felajánlásokat fogadni

2021

Tavasz
• megújult szervezeti felépítéssel kezdjük a félévet, 3 terület formálódik: a háttércsoportok, a programok és az innováció, a vezetőségbe területi vezetők csatlakoznak
• Online Félévnyitó Hét eseménysorozaton mutatjuk be az érdeklődőknek legnépszerűbb témáinkat, az önkénteskedési lehetőségeket és a szervezetet érintő újdonságokat
• 8 témában indítunk online workshopsorozatot, most először indul a Kreatív énkép fejlesztés műhely
• az önkéntesek számára Mindennapi Coaching – együttműködés és kapcsolódás haladó szinten címmel tartunk workshopsorozatot
• a facilitátori tudásátadás új útjaival kísérletezünk: elindul a COP, azaz a Communitiy of Practice (Gyakorlatok közössége) előadássorozat
• elkészül az IT rendszereinket és kommunikációs eszközeinket bemutató videósorozat az önkéntesek részére
• kiküldjük az első videós formátumú hírmondót
• a nyáron már tudunk személyesen is találkozni: a nyári tábor helyszíne Szentendre

Ősz (folyamatban)
• Ha szeretnél résztvevőként csatlakozni programjainkhoz, iratkozz fel a hírlevelünkre!
• Ha pedig önkéntesként kapcsolódnál be a Láthatatlan Egyetem mindennapjaiba, sok szeretettel várunk – itt tudsz jelentkezni hozzánk.

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Facebook

YouTube

Feliratkozom a hírlevélre

Jelentkezem önkéntesnek